Orhan Veli: A szabadság felé

Napkelte előtt indulsz,
Mikor még a tenger üstöke hófehér,
Az evezőfogás öröme ott bizsereg tenyeredben
Bensődben a munka boldog láza szökell
Evezel,
Evezel, zengnek körülötted suhogva a hálók
Halakat látsz, eléd sereglenek, fogadásodra kibukkan-
nak a vízből,
Örülve teríted feléjük
Ki a hálót,
S a tenger felcsobog kezeidre pikkelyesen.
S mikor elnémul a sirályok lelke sikongva
Szirti sírjaikon,
Egyszerre
A láthatár alján áthunyorít valami.
S mit mondasz? hogy tengeri lány-e, madár-e?
Ünnep-e? séta? vidámság? móka? mulatság?
Menyecske-sereg? hajékek? fátyolok? felvonulások?
Hej! Haj!
Mire vársz? Vesd csak a tengerbe magad,
Hogy várnak-e otthon, azzal ne törődj.
Csak előre nézz, előtted minden felé a Szabadság,
Légy vitorla, légy evező, kormány, hal, víz, mi akarsz
csak,
S menj, menj, merre a végzeted szólít.

(Ford.: Végh György)