Épnek szánta az ős kőfaragó?
Beteg majom, pólyás mancs, semmi több
ez állt az első hódítók előtt,
a megszállt földön a jelenvaló.
Vad, gyötrött csillag oroszlánjaként
nem híve újnak, vágynak, tanulásnak;
az idő sérti: hars Amerikának
fordítja, ahogy fekszik, ülepét,
s tanúvá lesz. Vádol nagy, csorba arca,
s mit sem bocsát meg, főleg nem sikert.
Ki csípőre tett ököllel zavarja,
nem veszi hasznát jósigéinek:
Szeretnek? Nem. Örök a kín? mulatva
válaszol a rabszolgának igent.
(Hárs Ernő fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése