Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.
Hófehér szoknyája alján piros fodor libegett.
A kertalji sövény mögött, mikor este útra kel,
cicázik a Hold a ködben, az ég fellegeivel.
Jön a legény, megbiccenti fürtös fejét, úgy köszön:
"Ég veled, kis boldogságom! - mert én mással esküszöm."
Holtfehér lesz, s mint a harmat, oly hideg a szép leány,
mérges kígyóként gyűrűzik hajfonatja a nyakán.
"Nem akarlak megbántani, ó, te kék szemű legény.
Éppen jöttem, hogy megmondjam: bizony máshoz megyek én!"
S szól a harang... nem imára - esküvőre hívogat,
megy a násznép a szekéren, de hang nélkül hajtanak.
Nem a kakukk panaszkodik, Tánya anyja sírdogál.
Halántékán mély seb tátong: fekszik a lány halva már.
Koszorúként homlokára vére száradt, cseppre csepp...
Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.
(Jobbágy Károly fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése