Annyit álmodtam rólad
hogy már nem is vagy valóság
Lesz-e még időm elérni ezt az élő testet
s megcsókolni e szájon ennek a drága
hangnak születését.
Annyit álmodtam rólad
hogy karjaim melyek úgy hozzá
szoktak hogy ha árnyadat átkarolják,
a saját mellemen kulcsolódnak össze,
talán nem is tudnák átérni testedet.
S ha valódi alakjában megjelennék az, ami napok
és évek óta kísért s fogva tart,
magam változnék árnnyá biztosan.
Ó érzelmek billenő mérlege.
Annyit álmodtam rólad hogy
most már biztosan késő lenne felébrednem.
Álltomban alszom, testemet kitárva
élet és szerelem minden tüneményeinek, és te,te
számomra egyedül létező, tán még annyira se tudnám
megfogni a te homlokodat és ajkaidat,
mint a legelső errejövő ajkát és homlokát.
Annyit álmodtam rólad,
annyit jártam, beszéltem, aludtam a kísérteteddel,
hogy mégsem marad számomra más, mint hogy kísértet
legyek a kísértetek között, hogy százszor árnyabb
árny legyek az árnynál, mely életed napóráján
vidáman sétál most és mindörökké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése