Néha kell, hogy érezd,
Milyen az megalázva.
Mikor ijedten keresed lelked hátsó ajtaját,
Hol a benned megbúvó rosszindulat
Mint titkos szeretőd oson el.
Mikor aznapi revüd final show-jaként
Öltöd fel hazug mosolyodat.
Néha kell, hogy érezd,
Milyen pőrén állni.
Mikor sietve kapnád magad elé,
Takarni gyarló testedet,
Életed legnagyszerűbb jelmezét,
A tökéletesen hímzett, csillogó
Színpadi lelkedet
Néha kell, hogy érezd,
Milyen az vértől lüktetve fájni,
Mikor ijedten kapkodsz
Minden feléd dobott szó után,
Hogy megtaláld, mi sebedre tapasz lehet,
De nem akarsz semmiért, semmiért fizetni.
Pedig egy nyíltan kimondott ,,Bocsánat!"
Az ára csupán ennyi.
Néha kell, hogy érezd.
Milyen az, a mélybe zuhanni,
Mikor hamis angyalszárnyaid úgy hullanak rólad,
Ahogy Ikarosz ragasztott tolla a naptól megolvadt.
Mikor érzed, milyen, ha nincs talaj a lábad alatt,
Hogy lejáratott trükkel igazolja mennyei mivoltodat.
Hogy érezd egyszer a valódi zuhanást,
Hol a mélyben lent,
feszített pokróccal várt rád egykor
Egy igazi jóbarát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése