Leányka, szíved is elnémul köreinkben.
Komoly vagy, elvonulsz, kedvedre semmi sincsen,
a munkád is fakó, hisz hasztalan kínál
tűidnek színeket a lágy selymű fonál,
csak álmodozni tudsz szótlan, kóbor magányban,
szádon a rózsapír helyén is hervadás van.
Több, mint egy napja már jól látja bölcs szemem,
hogy rejtett bánatod oka: szerelem.
A szépek gyújtanak s kigyúlnak. Ó, a szépek
igézők. Boldog az, akiért ők is égnek!
Gyengéd is, gyenge is legyél egy pillanat
alatt s hű is, ha jólesik. De mondsza csak:
kid az a kékszemű, hollóhajú, nemes, szép
s bátortalan fiú, aki csupa kecsesség?
Pirulsz? Megmondom én a nevét is, ha kell,
régóta ismerem. A házadhoz közel
gyakran merészkedik - s te munkád hagyva máris
rohansz s kikémleled: útja vajon hová visz?
Elfuthat, ám szemed nem véti el nyomát,
titkos tekinteted követi őt tovább.
Nincs más, erdőnkben itt, kinek a hármas ünnep
tavaszi nimfa-rajt ily győztesen röpültet -
s nincs nála derekabb, sem ügyesebb legény:
az ő kedve szerint törik be mind a mén.
(ford: Baranyi Ferenc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése