Megyek a hegyre. Sápadt rózsaszínben
A párázat közt áldozik a nap,
A sugárkéve egyre haloványabb,
S az orom egyre magasabb!
Hűs szellő támad! Ott alant a mélyben
Csitulni kezd az élet moraja,
Csak halk zsibongás tör fel a magasba,
És itt az is - harmónia!
És idefönn az élet nem is élet,
Csak végtelen, nagy, csöndes nyugalom,
Beléolvadva hamvas, szűzi égbe
Sötéten alszik a falomb!
S míg békés fénnyel, álmatag mosollyal
A csillagok kigyúlnak idefenn,
A nap fáklyája egészen kilobban
S reám borul a végtelen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése