Hunyorogva néz felém, mint szürke, ébredő szem
A messze, nyirkos ablak: dereng a vállas ágyvég:
Ajkam álombeli, szelíd csóktól lágy még,
S szunnyad tarka ingem, petyhüdten és redősen.
Ó, van e még dolog ily bús,mint fáradt törzsem,
Amint elferdült árnya a hűs padlatra dűl?...
Vén, robotos ruhám a széken feketül
És várja alázattal s egykedvűn, hogy felöltsem...
Ágyam elébe ejtve setéten tárul széjjel
Egy ócska, furcsa térkép...s eszembe ötlik álmom:
Könnyű hajóval jártam nagy csendű óceánon
S bánatos szigeteknél suhantam el az éjjel.
Úgy volt, hogy lábadoztam s gyengén, párnákba gyúrtan,
Öblös karszékben ültem, szemközt a fénylő víznek,
S kedveskedőn kacagták szép mellű,gyenge misszek,
Hogy tétova kezemből az óbor félrecsurran...
Ó, drága, szőke misszek, vén bokrok,halk hajók!
Ó, csöndes pihenés napos fedélzeten!...
Lassan felöltözöm s míg fázva ,félszegen,
A hűvös lépcsőházban lomhán leballagok,
Ti vártok, ócska ajtók, elsárgult névjegyek,
Sárral befent lábtörlők...s ha este visszatérek,
Megértőn nézitek,hogy bús vagyok s fehérebb,
S ha gyáván sírok én, szelíden tűritek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése