Szöllőfürtök édes illatában
leng a részegítő messzeség,
tompa hangod örömtelen-fáradt,
senkit, senkit nem sajnálok én.
Pókháló rezeg szöllő gerezdjén át,
karó mellett karcsú venyigék,
s ablakok úsznak, mint kicsi táblák,
tiszta patak hűs vizén a jég.
Nap ragyog fönn. Messze-messze fénylik,
menj a habhoz, súgd meg bánatod,
s meglátod majd, válasza sem késik,
s meg is csókol, bizton várhatod.
(Konczek József fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése