A gyorskocsi megáll, az ember kél s alászáll,
elindul, elhalad vaktában két faháznál,
lovaktól, úttól és ostorszótól vegyest,
látni, pilledt a szem és elzsibbadt a test.
És íme, hirtelen, nagy csenddel, zöldellően,
nyirkos völgy nyílt eléd orgonával benőtten,
mélyén nyárfák alatt futó csermely cseveg -
s az ember zajt, utat egy kettő elfeled.
A fűbe dől, hívén, ez enyhülése nyitja,
friss széna illata lelkét mámorosítja,
gond nélkül csügg szeme az ég virányain...
De jaj, egy hang rikolt: "Beszállás, uraim!"
(Jékely Zoltán fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése