Sírj, őszi vers...Sírj, mind a két szemem,
sírj, őszi koncert, zengő zeneverseny.
Most itt az ősz és én vagyok az ősz
és régi bútól vemhes újra versem.
Beteg az arcom, beteg a dalom,
az elmulást sápadva szomjazom,
az életet, mely már csak félig-élet,
a hervadt holdat és a sírt
s a hűs napot, mely a holdnál sötétebb.
Beteg vagyok, szépségektől beteg,
nem is vagyok más, egy beteg poéta.
Ha egyet nézek, elfakul a fény
és ferdül a nap, mint a hold karéja.
Ha kettőt nézek, hullik a levél,
és föltámad az, aki rég nem él.
Ha hármat nézek, az erdőn keresztül
szél száll és kiszakad a köd
és a világ fázlódva összerezdül.
Most a ligetbe bolygok délután
és úgy jövök meg, mint egy temetésrül,
talpig fekete gyászoló ruhám
s vörös szemem a könnyektől sötétül.
Fekete kalap és egy lomha bot,
az utakon álmodva ballagok.
Levelük a fák az aszfaltra sírják
és csengenek és zengenek
az utolsó neszek, az őszi trillák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése