Sárga, súlyos vízirózsák
ülnek kék tükrén a tónak.
Sűrű erdő tava szintjén
fehér utat szánt a csónak.
S én a parton, álmodozva...
mintha tán csak arra várnék,
hogy a nád közt felbukkanjon
s rám boruljon a szép árnyék.
Mintha csónakunkban ülnénk,
mintha habmoraj dalolna,
mintha nyele a lapátnak
kezemből halkan kihullna.
Éji varázs alatt usznánk,
holdsugárral elkeverten...
fel-felcsobban az ezüst víz,
hűs szél zizzen nádon-berken.
Nem jön senki! - egymagamban
küldöm sóhajom az égnek.
Erdei tó acélkékjén
sárga vízirózsák égnek.
(ford: Hajnal Anna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése