Zordan zúg a rengeteg,
csupa felleg a magasság,
szegény vándort a hideg,
vad viharok ostromolják.
Mint a szél ősz idején
zeng az erdők vadonából:
úgy fuvall a múlt felém
a boldogság ugaráról.
Megfakulva fönn remeg
még a fáknak néma lombja -
levelenként lepereg
az erdei kaptatóra:
mind sűrűbben hulldogál,
ösvényemet eltakarja.
Jobb megállni végre már,
s holtan dőlni az avarba.
(ford: Rónay György)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése