Éjjel az utakon szemek csillogását láttam:
a sötétség, mely engem vett körül, egy fény-
sugarat vetett ki; az a feketeség pedig
szemükhöz volt kegyes: csillámot engedett meg
a macska szemének, a lepkéének levegőt, hogy
fényleni tudjon,
légy mozaikja, rubintszerű rovar, a sohasem
síró szemek,
a földön a szarvasbéka, könnye vér,
az erdő harcosai és foglyai, éber nép
a csaknem teljes sötétben, ahol a fény puszta
ténye
teremt különbözést.
Szemek az úton éjszaka, mint egy rímpár, az út
két oldala;
a kivilágított árnyéktengerfenék,
a sekélyekben gyülemlő villanások, a látvány
gyökérzete, indái, a törékeny csillagok szeme.
És a te szemed az árnyas, rőt szobában,
erdőszag hatol be, változékony idő szava,
és végig a mennyezeten az erdő fényei,
fölöttünk meg a kiáltó madarak és kerek szemük.
És testünkben szeme élőknek és holtaknak, akik
közeli
ajándékot adók: a csillogást mindannyiuk szeméből.
(Várady Szabolcs fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése