Bús fejetekbe űzve jöttem.
Mennykövek civódtak fölöttem.
Láttam két nagy szemet, bogárzót;
A szép leánynak szóltam pár szót.
Tán szóltam néki. Meg sem bántam.
Én soha semmit meg nem bántam.
Nincs tartozásom: Mind adó volt,
Mellyel a világ szűken hódolt.
Abból se maradt semmi másnap.
S panasz se kell, azt adja másnak!
Hogy panaszkodtam néha mégis?
Hát szennyes néha még az ég is!
Átéltem már tizennyolc évet
S láttam, mit ér az emberélet.
Nem tarthat mások akaratja,
Én elmegyek, ha kedvem tartja.
Szeretsz? Ne menjek?... Vérre lestél,
Ó, kínban gyönyörködő testvér!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése