Őrült vagyok, vagy nagyon fáradt,
hogy a vasúti sin mögött a kék öböl átívelése
szememnek olyan éles és édes, mint egy váratlanul feltörő dallam,
és a városi tér csepp fái fölött a fehér templom, a látvány,
úgy ejt zavarba, mint ha az volna a Parthenon.
Tisztán, hallgatagon, királyi véglegesen,
portikuszának oszlopait óvatos eleganciáig finomítva
eluralog a gyönge fákon,
s tornyának feltüremkedése
hűvös és elfogulatlan
az engedékeny égbolt közegében.
Különös imaház,
megáll egy pillanatra a hitvány hegytetőn.
Nézem, ahogy a torony átsepri az eget,
szédülök, amint elmozdítja az eget;
nézhetnék árbocot is,
ahogy a csattanó sudárvitorlák
nekifeszülnek a megkurtított szélnek;
vizsgálhatnék teaszállító hajót,
amint behúz a kék öbölbe
Kantonból visszaútban,
s a hajófenék teli kék és zöld porcelánnal,
és egy kínai kuli a korláton áthajol
s a fehér toronyra bámul
csüggedt, tenger-csigázta szemmel.
(ford: Gergely Ágnes)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése