2016. január 24., vasárnap

Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve, 
S tömött arany díszét fejem fölé lehajtja 
A csónakos virágú, karcsú szelíd rekettye,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka. 
S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz 
Szívemből, míg felér bús ajkamra a sóhaj, 
Vihar már nékik az, váratlan sodrú vész, 
S megreszket az egész szelíd arany hajóraj. 

Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag 
Nyárvégi délután nyugalmas kék legén, 
Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat 
A lomha óriás, hisz oly borús szegény. 
Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor 
Bányáiból a bú vihedere kereng fel, 
Ti nem tudjátok azt, mily mondhatatlan nyomor 
Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember! 

Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok 
S a sűrű napsugár forró arany verése 
Gond nélkül gazdaguló mélyetekig csorog,
Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése; 
Ti súlyos, drágagyöngyként a hajnal harmatát 
Gyűjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után, 
Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát
Az öntudat nem űz, a konok kapitány. 

Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét 
A kínok vasszöge szorítja össze testté, 
S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét, 
Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté, 
Bár fájó szögeit már a léten túli lét 
Titkos mágnes hegyének szelíd deleje vonzza: 
A néma szirteken békén omolni szét 
S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.

És hát a többiek?... a testvér-emberek, 
E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák,
Kiket komisz vitorlák, vagy bús vértengerek 
Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák 
Ó a vér s könny modern özönvizébe vetve 
Mily szörnyű sors a sok szegény emberhajóé: 
Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se
Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Noé.

Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon 
Csak miriád virág szelíd sajkája leng: 
Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon, 
Egy néma ünnepély, ember-utáni csend, 
Egy boldog remegés, és felpiheg sóhajtva 
A fájó ősanyag: immár a kínnak vége! 
S reszketve megnyílik egy lótusz szűzi ajka 
S kileng a boldog légbe a hószín szárnyú Béke.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése