Szemem mögött nagy vizek állanak,
El kell még sírnom mindjöket.
Szeretnék fölszárnyalni, mindig, mindig,
El a költöző madarakkal,
Ó, én szomorú vagyok,
a hold arca tudja ezt.
Ezért a sok bársonyos áhítat,
ezért az induló hajnal körülöttem.
Mikor szíved kemény kövén
eltörnek csapkodó szárnyaim,
A rigók, mint a gyász rózsái,
magasra röppentek a kék bokorról,
Minden elfojtott csivogás
ujjongani szeretne.
Szeretnék fölszárnyalni én is,
el a költöző madarakkal.
(Fordította: Márai Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése