Egy pokoli éjszaka emlékére
Ablakomban, szürke esten,
Üldögélek, semmi kedvem,
Munka nélkül, tétlenül
sok sok percem elrepül.
Porbelepte, satnya ágra,
Szirmasiró bús virágra
Nézek némán, hidegen,
Árva sorsuk mit nekem!
Lelkem üres, puszta, fásult,
És a perc mindegyre száguld,
Míg egy sápadt alkonyon
Itt kell hagyni ablakom...
S a halál szól irgalommal:
Ne vesződj már szívbajoddal,
Jégkezemmel szelíden
Meg símítom, s elpihen.
Akkor vadul felsikoltok:
Nem akarok lenni boldog,
Élni, élni akarok!
Miért? balga, bús titok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése