Égj! Hamvamra gondolok ma,
ha az erdők intenek,
de felel gyengéd dalukra,
ó, tűz, titkos éneked.
Megszülettem, hogy e barbár
misén, tiszta ünnepen
vadabbul a fogoly vadnál
falon zúzzam a fejem.
Szeretem a láng hevében
szökő glóriát, furán
csap fel a mámor, a szégyen:
a tűz üdvözli urát.
Égni. Üszkösít a vérem,
nincs árnyas zug testemen,
megfogan-e, ha megérem,
dús talajban gyökerem?
Só, kevéske víz, teremni
tudnék sívó homokon,
de nem lelkesít növényi
béke, csak a vége vonz.
Nyoma sincs fénynek, melegnek
testemben seholse, lám,
a kövek bár szenderegnek,
mindnek a közepe láng.
Zöldelljetek, bamba ágak,
így rendelték istenek,
én égre tartom kiszáradt,
lobogó ág-végemet.
(Fordította: Lackfi János)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése