Néma erdőn rovom az ösvényt
elgondolkodva, nyár időtt,
s míg boldogság boltozza keblem,
máris a dalnak, dalomnak szárnya nőtt.
A parkban ott, a hegy tövében
bennem idegen íz fakadt,
s itt oly enyhe, csodálatos
a zöldellő lomb alatt.
A szerencse kedvel, ezt tudom csak,
s ez egyebeket is igér,
s hogy a park szerelmet sarjaszt,
s a meggy illata megigéz!
(fordította: Kőháti Zsolt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése