A nap vörös aranyban, gőggel alkonyul,
Körül a felhők hódolata gyúl,
De feljebb
Lomhább, búsabb s fenségesebb
A felleg.
Feldördül a zivatar
Isten búsongó szólóéneke,
S száll az édes, ájult mezőkre, és fanyar
Fensége zúg: a sok fehér virág
Hisztériásan reszket, összebúj.
A boglárkák kecses, zöld szárain
A szirom beteg, kénsárga láng...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése