Ez a páratlan ősz hozta el magas, kék kupoláját,
És a felhőknek tiltva lett árnyékot vetni reá.
Már a szeptember vége felé járt, a népek csodálták:
Hova tűntek a hűvös, a nyirkos napok, vajh, hová?
Smaragdzöldesre váltották színüket mind a csatornák,
Még a rózsáknál jobban is illatozott a csalán,
Olyan fullasztó, vérpiros, ördögi alkonyok járták,
Hogy mi életünk végéig emlékszünk erre talán.
Mint egy városba érkezett ifjú rebellis, a nap maga hős lett,
És az őszi tavasz odabújt az ölébe mohón,
Nekem úgy tűnt, a hóvirág most kivirul hihetőleg…
Ekkor értél a házamba hozzám, és lett nyugalom.
(Szöllősi Dávid fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése