Kőszavak omlottak a Napra,
eltakarva a fényt!
Hiába sikoltottam zokogva,
nem segítettél!
Befalazott ablakod, zárt ajtód mögé
nem hallatszott el a jaj, mert
kirekesztettél.
Kőszavak omlottak az éjre is,
eltemetve a csodát.
Sötét börtönömbe nem jutott,
csak "Résnyi boldogság"
Csendes magányomba zártan,
képekben száguld a múlt:
mámorító hajnalok suhannak...
-akkor még szerelmet kuncogtunk-
Voltak csillagos egű nappalok,
és szikrázó fényű estek...
Egy harmatcseppekben fürdő reggelen
a zene is megszólalt bennem.
Toccata, tremoló, fortissimo...
És a karmester nem kegyelmez!
A finálé következik most,
tudom: a függönyt leereszted.
Dobhártyámban lüktet a hangod,
szívemben ott remeg a félsz:
vajon milyen lesz a fény után
az őrjítő sötét?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése