Útfélen ült, kopott kereszt mellett
szemében sárgás... gyáva... irigység...
Kezében egy fa... mit penget... penget...
Talán... lant lehetett réges rég.
Ott ült kopottan nappal, éjszaka
Az ajka törten, elhalón remeg
Azt mondják Ő a senki lantosa
Csak suttog bambán vad énekeket.
Bomlottan bárgyún mindég énekel
Hajadon-főtt... nyárba... hóba... fagyba..
csak dalol, s nem áll szóba senkivel
Dalol éjszakába, alkonyatba
És kérdezték: "Ki vagy...? Ki volt Apád...?"
Csak énekelt és közben könnyezett
És kérdezték: "Volt kedvesed...? Arád...?"
Csak énekelt és hülyén nevetett
Ha kérdezték: "Nincs gyermeked...? Anyád...?
Egy csendes régi szonettet nyögött...
Hívták: "Gyere... kapsz ételt... jó szobát..."
Dalolt... aztán vadul kiköpött!
Ő volt a semmi őrült dalosa...
Ő volt a kopasz piszkos rejtelem
Hogy honnan jött? ... Nem tudták meg soha
És megfagyott egy téli éjjelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése