Rögtön szólt,hogy siet,mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója.
Kértem,hogy foglaljon helyet,tudván,hogy eltelik még fél óra,míg megérkezik az orvos.
Figyeltem,milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.Időközben arra gondoltam,hogy nem lenne rossz,ha levenném a kötését,és megnézném,miről van szó.
A seb nem tűnt olyan súlyosnak...az orvosra várva,eldöntöttem,hogy fertőtlenítem a sebet,és egy kis beszélgetésbe elegyedtem..
Megkérdeztem,hogy mennyire fontos a találkozója,és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.
Azt válaszolta,hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen,ahogyan évek óta mindig teszi,hogy reggelizzen a feleségével.
Udvariasan,a felesége egészsége felől érdeklődtem.
Kedvesen,az idős Úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában.
Gondolva,hogy a feleség,egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt,siettem,hogy kezeljem a sebet,de az idős Úr elmagyarázta,hogy 5 éve nem ismeri fel...
Akkor csodálkozva megkérdeztem:
- És Ön minden reggel elmegy,hogy együtt reggelizzenek?
Egy édes mosoly,és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta:
- Az igaz,hogy Ő már nem tudja,ki vagyok,de én jól tudom,ki Ő.
Szó nélkül maradtam,és kellemes borzongás futott végig rajtam,miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget...
Lenyeltem a könnyeimet,miközben arra gondoltam:
- Ez a szerelem,ez az amit az élettől szeretnék!...
Nem feltétlenül fizikai,és nem is ideálisan romantikus.
Szeretni azt jelenti,hogy elfogadjuk azt,ami volt,ami van,ami lesz,és azt ami még nem történt meg.
Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek,akiknek minden dologból a legjobb van,hanem azok,akik a legjobbat tudják kihozni mindabból,amijük van.
(találtam a neten)
.jpg)
