És elmondta az Öreg Verébnek, hogyan sütötte el puskáját a szakállas vadász, hogyan fordult le mellőle az ágról cinege pajtása, s hogyan keltette aztán életre Masenyka, a kislány.
Amint megtudta, hogy az új hónapnak, az ősz második havának október a neve, kapta magát, s már röpült is az erdőbe.
Cinkecimboráját Cicellének hívták. Egy szem eltévedt sörét sebezte meg, és a szárnya - lába még nehezen mozgott. nagy nehezen elvergődött az erdő széléig. Picinyke ott keresett neki egy kényelmes kis faodút, s hordani kezdte a sok hernyót, kukacot, táplálta mint valami fiókát. Pedig felnőtt volt már Cicelle, kétesztendős kereken, éppen egy évvel öregebb Picinykénél.
Néhány nap múlva kutya baját sem érezte. A cinegecsapat, amelyikkel kóborolt, elrepült már, és Cicelle Picinykével maradt. Nagyon megszerették egymást.
Az ősz pedig közben az erdőbe is megérkezett. Eleinte, amikor tarkára festette a lombokat, nagyon szép volt. De aztán haragos szelek támadtak. Lefosztották a sárga, piros, barna leveleket az ágakról, megpörgették a levegőben, aztán lecsapták a földre.
Hamarosan, megritkultak a lombok, csupasz ágak meredeztek, alájuk tarka levélszőnyeg terült. Északról, a tundrákról elvonultak az utolsó vízimadár csapatok is. Mostanában mindennap újabb és újabb vendégek érkeztek az északi erdőkből: ott már kezdődött a tél.
De október nem csak haragos szeleket hozott, nemcsak esőket: voltak derűs, száraz verőfényes napjai is. Bágyadtan, de nyájasan melengetett még a nap, búcsúzkodott az álomba merülő erdőtől. Az avarszőnyeg megsötétedett, szárazzá és törékennyé vált. Itt - ott még gomba kandikált ki alóla: keserűgomba, tinorú.
De a pöttöm kislányt, Masenykát nem látta többet Picinyke és Cicelle az erdőben.
A két cinke szeretett mostanában az avarszőnyegen ugrándozni, csigát keresgélni a gombákon. Egy nyírfatönk gyökerei között nőtt kicsi gombához szökdeltek éppen. Egyszer csak a fákon a fatönk mögül fehér foltos, szürke állat ugrott elő.
Picinyke már inalt volna, de Cicelle nem ijedt meg. Harciasan rákiáltott az idegenre:
- Ki vagy? Ki vagy? Kicsoda?
Nagyon bátor volt, csak akkor rebbent fel, amikor a vadállat feléje iramodott.
- Huh! - kiáltotta a fehér foltos szürkeség, és reszketett egész testében. - De megijesztettél Picinykével együtt! Minek topogtok ilyen hangosan a száraz avarban? Már azt hittem, róka vagy farkas csörtet erre. Én a fehér nyúl vagyok, hát nem ismertek?
- Nem is igaz! - kiáltotta le a fáról Picinyke. - A fehér nyúl nyáron szürke, télen fehér. Te meg ilyen fura félig fehér vagy.
- Mert most se tél nincs, se nyár. És én se szürke nem vagyok, se fehér. Éppen ez az én nagy bajom!
- kezdett hüppögni a nyúl. - lapulok a nyírfatönk mögött, remegek, moccanni sem merek. hó nem esett még, nekem meg már fehér foltok ütköznek ki a bundámon. A föld pedig még fekete. Nappal mindenki észrevesz. És milyen szörnyűségesen ropog ez a száraz avar! Akár milyen csöndesen mozgok, mintha puska ropogna a lábam alatt.
- Látod milyen gyáva! - mondta Cicelle Picinykének. - Te meg féltél tőle! Nem ellenségünk ez, maga is retteg mindenkitől!
(Rab Zsuzsa fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése