Veszendőn áll a szélszaggatta ég alatt
a zsúptetős tanya,
mohos, korhatag és halódó.
Mint elcsigázott öreg állat,
úgy nyújtóztatja tagjait,
elgörbedt boronafa-tagjait,
halálra készül.
Újból meg újból
meghalunk
mi is vele.
Ó, édes nagyanyám,
aki tudtad az állatok nyelvét,
aki tudtad a rozsmezők nyelvét,
aki mindig csöndesen szóltál
az aprónéphez –
ne menj el,
ne halj meg újra
ezzel a fáradt, vén tanyával.
Maradj velünk új házainkban.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése