A Nap huga, zöld szemű lány,
(Kit imádnak álom-vitézek)
Megszánt egy holdas éjjelen
És megigézett.
Két lábam elhült s szétbomlott
Gyökerekként a mélybe szállva
S itt állok a fehér mezőn,
Mint árva platánfa.
Girhes, szomorú derekam
Szökkenve büszke lombot ontott,
Lombom a felhőket veri
S elhagytak a gondok.
Állok: várom a Nap hugát
Némán a nagy, éji mezőben
S koronámról hull a levél
Zörgőn, búsan, rőten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése