Fülemüle csattog az ág-hegyén,
kalászok fölött ég a telihold.
A nyári éj boldogsága enyém -
irtásföld füstje lengő, szürke folt.
Nincs bennem öröm, bánat, se kétség;
hozzátok el zöld erdők sötétjét,
felhők pírját, búcsúzó nap fényét,
széljárta hegyek szunnyadó kékjét,
vizek árnyait, zsálya illatát:
ezekből szövöm szívem dalát.
Drága lány, édes, mint nyári széna,
szívem vágya, csöndje, - ez a dal tiéd.
Te vagy hitem. Nélküled a dal néma, -
te, tölgyfalombok zöldje, büszke, szép.
Lidércfény már nem csábítja lelkem,
a Varázshegy aranyát megleltem;
köröttem az életkör szűkebb lesz,
áll az idő, a szélkakas csendes;
út előttem, engem vár vigyázva,
ez visz majd az ismeretlen házba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése