A fű zölden kiált,
kéken suttog az ég,
mint hívó trombiták,
harsog a messzeség.
S az erdők felszakadt
sötétkék sóhaja,
a hegyek bágytag,
kékellő kórusa!
A szél, a lágy vonó,
hegedül csábítón
a halkan dúdoló
nyírfa-ág húrokon.
És ellágyul a föld
amerre elmegyek,
elém omlik a rög,
csendben peregni kezd.
Előttem fű fakad,
a nyomomban virág;
a föld is meghasad,
ha várok még soká!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése