Egy kéz, melyet megfoghattam a bajban,
Egy kéz, mely felsegített,ha kellett,
Egy ember, ki mellettem volt a viharban,
Egy ember, ki a barátommá lett.
Egy lélek, mely szent és oszthatatlan,
Egy lélek, mely látta bennem a jót,
Egy szív,melynek én is fontos voltam,
Egy szív,melyet összetört a sors.
Egy szempár, mely adott oltalmat
Egy szempár, mely mindig ott volt velem
Egy vigasztaló érintés a bajban
-Nem vagy egyedül-azt súgta nekem.
De a kezet nem foghatom többet,
Az ember nem lesz mellettem,
A lelkét bolondul összetörtem,
A szíve jéggé fagyott menten.
Szeme nevetését nem látom többet már
Vigasztaló érintése álom marad,
Szívemben barátságunk emléke él csupán
Mely lelkemből újra és újra vért fakaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése