Sírt Ámor, s olykor én is társa lettem
- hisz távol tőle én sohase jártam -
mikor látott kihűlt szíved fagyában,
mert furcsa volt a kedvesed s kegyetlen.
Most jó uton visz téged újra Isten -,
s én őszintén, karom egekre tártan
adok hálát, hogy mit jogos imában
kérünk, az ott hegyes fülekre lel fenn.
S ha folytatnád a megszakadt szerelmet,
s a tisztes szenvedélyt követve ismét
eléd mélység vagy bércek orma állna:
mindez, hogy lásd: mily tüskelepte ösvényt
kell megjárnunk, ha feljebb vágyunk,
valódi értékek honába.
(Csorba Győző fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése