Keleten már lángolt a szerelemnek
szép Csillaga, és az Északra szálló
Fényes Szekér, a hét csillagból álló
sugarakat lövellve elkerengett.
Rokkához kelt anyó, amint derengett,
s borzas-mezítláb fújta a parázsló
szenet; itt volt a szeretőkre váró
bús óra, melyben sírnak és merengnek.
Ekkor tűnt fel már-már halott Reményem,
szívemben, és nem a szokásos úton,
mit álom zár s a nedvesujjú bánat.
Mennyire más volt, mint valaha régen!
Ne félj! - mintha így szólott volna súgón -
még láthatod szemem, s megnyílni számat.
(Sárközi György fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése