A klastrom előtt koldus állt
alamizsnáért könyörögve
szenvedés, éhség, szomjúság
gyötörte, ványasztotta, törte.
Nem kért csak egy csepp kenyeret,
szeme tele volt gyötrelemmel,
és markába követ vetett
valami irgalmatlan ember.
Így esengtem szerelmedet
maró, keserű könnyet öntve,
s így csaltad meg legnemesebb
érzéseimet mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése