Megjött az éj, s merengve áll
a hegynek támaszkodva már,
s a nagy idő aranyló mérlege
nem leng. Egyenlő súllyal van tele.
S hetykén duruzsolnak, - a hold kiragyog, -
anyjuknak, az éjnek, a friss patakok
a napról,
az elpihenő mai napról.
Egy ős gyerekdalt döngicsél
a víz, de unja már az éj,
a csengő égi kék, az vonzza őt,
azt kedveli, az illanó időt.
S álmos patakok puha medreikben
tovább duruzsolnak azért szelíden
a napról,
az elpihenő mai napról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése