Az idő áll, nem fut tova,
mi vonulunk csak ott,
az idő karavánszeráj,
mi a zarándokok.
Se szín, se forma - alakot
is úgy nyer tőletek:
fel- s letűnéstek színtere,
porladó emberek.
Hajnali fény esőz: a nap
egy harmatcseppben ég:
egy perc is igazgyöngy lehet,
egy század buborék.
Az idő fehér pergamen,
és sose lesz teli,
ki-ki vérével írja, míg
az ár el nem nyeli.
Hozzád, te szépséget szülő,
csodát termő világ,
megírom én is a magam
szerelmes himnuszát!
Boldog vagyok: dús koszorúd
körén kinyílhatok -
hálából zengem fényedet,
forrást nem bolygatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése