A város egyhangú zajában,
Zsibongó zűrzavar felett,
Pusztába, éjbe, hófúvásba,
Kiszikkadt lélekkel megyek.
Értelmem szálát elszakítva,
Mindent felejtek: mit s miért...
Körül hó, vágány, házkulissza,
Előttem lángok és sötét.
Mi volna, ha megbabonázva,
Kit elhagyott az értelem,
Hazatalálnék megalázva, -
Te megbocsátanál nekem?
Te, aki távol-messze látod
Utam vezérlő fároszát,
Hóviharom mind megbocsátod,
Lázálmom éj-poézisát?
Vagy jobbat tudsz: meg sem bocsátva,
Megkongatod harangjaim,
Ne vesszenek az éjszakába
Hazámtól messze útjaim?
(Baka István fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése