Eltávoznak az anyák rendre mind,
eltávoznak tőlünk halkan,
lábujjhegyen,
mi pedig alszunk,
jóllakottan, gondtalan,
mikor nekik a szörnyű óra int.
És az anyák nem hirtelenül mennek el -
csak nekünk tűnik úgy a távozásuk.
Különösen távoznak s lassu lábbal,
idő-lépcsőn járók apró lépteivel.
Van úgy: idegünk értük megremeg,
zajos születésnapot rendezünk,
de ezekkel már későn érkezünk,
ez őket
s lelküket nem menti meg.
S ők mennek mind egymásután
és egyre távolabb.
Nyúlnánk utánuk,
ha felrezzenünk,
de két kezünk csupán a levegőbe kap -
üvegfala nőtt s ahhoz ér kezünk!
Elkéstünk, el.
A szörnyű óra int.
Szemünkből könnyek fakadnak titokban,
s nézzük: csendes és szigorú sorokban
hogy távoznak az anyák rendre mind.
/Ford.: Áprily Lajos/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése