Bámultam az útra, szememet tágra kinyitva.
Kérdeztem a széltől, ki is Ő és mi a titka.
Párducszeme volt, zöldszinü volt, vad tüze tiszta.
Lelkem lobogását rabul ejté e varázslat.
"Mondd hát, az öröklét lakomáján veled ittam,
bíborszinü rózsák levelével borítottan,
s egy vágy remegése a szívünkben szakadatlan?"
Nézett, mint egy álom közepéből, s belesápadt.
(Vas István fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése