Arszenyij Tarkovszkij: Álmatlanság

     Meg-megreccsen a bútor az éjben.
    Csapból víz csöpörész valahol.
    Ilyenkor az ember, a gond fia végre
    Nappala terheitől szabadul.
    Emberi lelket kapnak a tárgyak
    Ilyenkor, az éjközepen,
    S szótalanul,
    vakon
    és süketen
    Szétszélednek a házban.
    Küldi ilyenkor az óraütés
    Erre
    meg arra
    a perceket, és
    Sántifikálnak a tárgyak
    az éjben,
    Szállnak a liften fölfele élve,
    Alig élve,
    talán nem is élve,
    Megtorpanva, ha víz cseperész,
    Poharaznak, ügetnek, a táncot
    Szaporázva, akár a cigányok,
    Vagy lesekednek, akárcsak a vész,
    Ajtót, lakatot feszegetnek,
    Szakadozgat a sok vezeték,
    A világ, amit ők hiteleztek
    Minekünk, ma megint az övék,
    Benyújtva a számla.
    Aludnál,
    S vergődsz csak a fekhelyeden,
    Nem tudsz elaludni -
    nem ad már
    Nyugalmat az éjszaka sem.

(Baka István fordítása)