Nappal van? Éjszaka? Iszonyú félhomály van.
Az óriási düh zsákmányra les az árnyban.
Mennydörgés, robbanás. Sápadtan hallgatom.
Vakon dörömböl az ostoba borzalom.
Az isteni kihúnyt. Az emberi ledőlt már.
A véletlen vadul vérengzve föl-le kószál,
s a legyőzötteket kartáccsal szétveri,
kötelességtudó s bűnös: mindegy neki.
Bábelt árny falta be végső emeletéig.
A banditák ama hatvannégy túszt kivégzik,
s válaszul hatezer foglyot kiirtanak.
A túsznak része: könny, a rabnak: gúnyszavak.
Zúg a szél; szinte már kihúnyt az éji mécses,
a lelkiismeret. Köd! éj! minden veszélyes!
A pusztítók dühe kevés; örjöngjenek!
S ki így szól: Irgalom - a bére gyűlölet.
Itt a had, ott a nép; vérzik Franciaország,
míg egymást esztelen esztelenségbe fojtják.
Nincs jog. Csak Káin áll talpon, más senki sem.
Egyfajta szétzilált bűn úszik mindenen.
Az ártatlanra is homály hull a sötétben.
Ez felgyújtotta a Louvre-t. Nos? Mért ne égjen?
Nem tudta, hogy mi az. A másik szörnyeteg
meg hatra-vakra lő. A törvény hova lett?
Az éj, s nővérei: a lángok már benyelték
Párizst, a szíveket, s benyeltek minden elmét.
Nem látok, és ölök. Nem értem, s meghalok.
Mind együtt, gyermekek és szörny gályarabok,
együtt apák, fiúk, a démon és az angyal,
a szellem embere az emberi varanggyal
közös örvénybe hull s ott veszti életét.
Ha perzsel a parázs, ki választhatja szét:
mily hangoktól hörög, bőg az ércbika szája?
Jaj, a vak tömeget süket halál kaszálja.
(ford.: Nemes Nagy Ágnes)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése