A gondok
szökőkútjai
vésnek az arcunkra
jeleket.
A könnycseppek
gyorsan fonják
sóból a hálót
a szemünk köré.
A fájdalmak
hitünkből készítettek
fésűt -
a hajunk
hol ritkul, hol őszül,
hol lustán szétterül.
Az ujjain is
megpuhulnak
és egy nap
véletlennek fog tűnni,
hogy a testünkben
még mindig
élünk...
(Dabi István fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése