Lenge palástban, fénykoszorúban
menekül s hívogatóan
mosolyogva kebléről
letép a leány-éj egy sápadt
parazsú virágot, s elhajítja.
Most válik el a legelső derengés
a végső vacogástól.
Ónos örvény nyílik az ég peremén.
Smaragd ujjak
furcsa pörgése
szövi a gyolcsot.
S aranyból árnyak, elnémítják a fürge,
öntudatlan sóhajokat,
patakká gyorsul a barázda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése