Hogyha szerettél már nagyon
-- egy testet, egy dalt, egy éjszakát --,
akkor tudod, hogy az élet annál
szebb és boldogabb nem lesz soha már.
Akár a tébolyult vagy a látnok,
csak azt a lángoló délidőt
vállalod már, s hívod az emlékezet angyalát,
hogy tartsa meg így ezután.
De újabb évek jönnek,
s velük a délidő lassú
békéje, tájak csituló
szépsége, lehető világok
már-már megadón eltűrt jelenléte.
Szerelem-féleség, mellyel
be is éred akár,
bár ez a fájdalommal kötött becstelen
alku lesz csupán.
(Pávai Patak Márta fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése