Most már örökre így marad
nem-másuló arcod szememben.
Mint kalapáccsal, magamat
erősen tehozzád szögeztem.
Árnyad, szemed, hangod, lélekzeted
egyémhez fűzöm, hogy hozzáfonódjék!
Mert akarom hűségedet.
Erős vagyok, mint termetes mosónék.
Én a csodákon nem csodálkozom.
A forrást sziklástól, hinnéd-e, kedves,
mint a korsót, vállamon elhozom.
Lábam alatt mint fű lapul a fenyves.
Egyenes vállamon hozom neked
hűségemet. Fogadd el, neked szántam.
Lépek, a sapkám kéken integet.
Mezők szagát lebbenti könnyű sálam.
Hová ti, merre, testvér csillagok?
A lét magva az ember - ez a törvény.
Én halhatatlanságot ringatok
halálig-dombos keblem enyhe völgyén.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése