Lassan, nyikorogva vetem le
Fejem fölül a fedelet
Ládámból a porba lépkedek
Körülöttem romok és évek,
Megunt lomok és keretben nyújtózó
Elfelejtett képek.
Pókhálók kígyóznak a lepleken,
a földön, homályt von tompán
az összes díszes tükrön.
Ujjaimmal rajzolnék fényt egy foltba
De sóhajom sincs, lábnyomom sem
Látszik a porban.
Félrelebben apró fuvallatban egy vászon,
Mögötte Te ülsz magadban.
Bámulod az egyetlen fény ölelte tükröd,
Álmod nincs ott, csak valód és üdvöd.
Halkan melléd lépek, hallom sóhajod
Megérintenélek, ha lenne testem
De képtelen vagyok.
Mögéd ülök, szorosan, ha tudsz,
Érezz. Akkor is ha fájón édes-kevés ez.
Törd össze a tükröt, ott nincs igazság.
Az én tükröm Te vagy, a többi
Hazugság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése