Ezek gyengéd szemekbe néznek,
mások isznak hajnalig féktelen.
Velem meg egész éjszaka beszélget
nyughatatlan lelkiismeretem.
Mondom neki: "Súlyos terhedet hordva
járok, magad tudod, hány éve már."
De számára nincsen idő, sem óra,
neki a földön nincs tér, nincs határ.
S megint fekete farsangvégi este,
baljós park, lovak, lassú kocogás,
s az égmagasból leront rám repesve
boldog és vidám szélviháncolás.
Nyugalmasan, kettős szarvval felettem
a tanú... Arra, arra vágyom én,
ősi kanyargós útra vezess engem,
hol hattyúk úsznak holt vizek színén.
(fordította: Rab Zsuzsa)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése