Az én apadó életemben is van
nap és óra, szörnyűbb a többinél ;
oly súlyok zsúfolódnak kínjaimban,
hogy azt a versem kimondani fél.
Meghal hirtelen minden. Enyhület, könny
elérhetetlen. Csak éj s űr maradt.
Hívom a multat, de hiába : nem jön,
halottként dermedez a föld alatt.
És, ah, józan szürkeségben fölötte,
sugarak nélkül, szerelemtelen,
jön-megy a világ, semmit nem törődve
azzal, aki oly drága volt nekem !
Magam vagyok hát, magány gyásza sújt rám,
próbálok eszmélni, de nem tudok.
Tört csónak vagyok, amelyet a hullám
ismeretlen, sziklás partra dobott.
Óh, Uram, jajt és élő tüzet inkább,
mintsemhogy lelkem bilincs kösse meg !
Elvetted Őt ; de a mult drága kínját,
óh, hagyd meg Róla emlékeimet,
Róla, Róla, aki mindvégig állta
harcát s küzdött és bátran szenvedett
s emberekkel s végzettel szembenállva
oly forrón, oly lángolva szeretett -
Róla, Róla, ki diadalt aratni
nem bírt, de nem tudott hódolni sem -
Róla, Róla, aki mindvégig annyi
jaj volt és ima s hit és szerelem !
(fordította Szabó Lőrinc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése