A partra, hol örök este leste a hajnalt,
töprengő erdők ős mélyéből a férfi leereszkedett,
ment fürkészve tovább,
tollak surrogásától zengett a szilaj part:
zavaros víz csikorgó
szívveréséről szakadt le a zaj.
Lárvát pillantott meg (lankadt volt ez,
majd ismét kivirult);
a lejtőnek fordulva megint, látta,
hogy nimfa az ott, s egy szilfának nekidőlve,
a fa törzsét átkarolva, alszik.
Magában az álomkép s az igazi láng közt
imbolyogva, ért egy rétre, ahol
szüzek szemében az árnyék
megsűrűsödött mint
olajfák tövén az alkony;
az ágakról lomha
sugáreső csöpögött,
itt birkák kuporogtak
áporodott melegben,
vagy kószálva legelték
a fényes fű-takarót;
a pásztor petyhüdt keze a láztól
áttetsző volt, mint az üveg.
(Fordította: Képes Géza)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése